A fröccs, vagyis a bor és a szódavíz keveréke Jedlik Ányos óta népszerű ital Magyarországon - különösen nyáron. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a nyár fröccs nélkül olyan, mint a tavasz virágok nélkül: hiányzik belőle a szín, az íz és a vidámság. 


Spriccerből fröccs, avagy mi történt Fóton?


A fröccs keletkezéséről szóló történet szerint 1842 őszén Fáy András író elhívta szüretre Vörösmarty Mihályt és még néhány barátját a fóti pincéjébe. Többek között jelen volt Jedlik Ányos feltaláló is, akinek a szódavíz magyarországi gyártása és nagyipari alkalmazása köszönhető. Jedlik elővette szódásüvegét, majd a vendégek szeme láttára elkészítette az első fröccsöt, amit akkor még németesen spriccernek hívtak. Vörösmartynak azonban nem tetszett ez a szó, helyette alkotta meg a fröccs elnevezést. A költő a Fóti dal című versében a következőképpen említette meg a szódával higított bort:


"Fölfelé megy borban a gyöngy;

Jól teszi.

Tőle senki e jogát el

Nem veszi.

Törjön is mind ég felé az

Ami gyöngy;

Hadd maradjon gyáva földön

A göröngy."


Íme néhány ok, amiért a fröccs jó választás a meleg hónapokban:


Frissítő hatás: A megfelelően lehűtött szódavíz frissítő és üdítő hatású, amely a nyári melegben különösen jól esik.


Alacsony alkoholtartalom: A fröccs alacsonyabb alkoholtartalmú, mint egy pohár bor, mivel vízzel hígítjuk azt. Ez lehetővé teszi, hogy az ember kedvére fogyassza anélkül, hogy gyorsan megérezné az alkoholt. Nagyobb mennyiségű szikvíz hozzáadásával egészen alacsony alkoholtartalmú fröccsöt is készíthetünk, ilyen pl. a sportfröccs.


Szomjoltás: A fröccs hidratálja a szervezetet, ami különösen fontos a nyári melegben, amikor könnyen dehidratálódhatunk.


Variálhatóság: A fröccs ízét könnyen személyre szabhatjuk. Van, aki illatos fehérborból szereti készíteni, hogy a fröccs muskotályos, virágillatú legyen (ilyen például az Irsai Olivér, Királyleányka vagy Cserszegi fűszeres). Van, aki a semlegesebb, élénk savú fehérborból, ilyen például a klasszikus és méltán népszerű Olaszrizling és van aki a málnás, epres aromák miatt a rozéfröccsre esküszik, ez utóbbi igen finom, ha jó savú Kékfrankosból készül.


Társas eseményekhez illik: Nyáron gyakran találkozunk barátokkal, és a könnyen fogyasztható fröccs remek választás társasági eseményekhez, kerti partikhoz és bulikhoz.


Hagyományos magyar ital: A fröccs a magyar kultúra elidegeníthetetlen része, számos étel mellé is jó választás, így fogyasztása által még inkább kapcsolódhatunk a helyi hagyományokhoz.


A legnépszerűbb fröccstípusok:


Kisfröccs: 1 dl bor + 1 dl szóda

Nagyfröccs: 2 dl bor + 1 dl szóda

Hosszúlépés: 1 dl bor + 2 dl szóda

Házmester: 3 dl bor + 2 dl szóda

Viceházmester: 2 dl bor + 3 dl szóda

Háziúr (nagyházmester): 4 dl bor + 1 dl szóda

Sportfröccs: 1 dl bor + 4 dl szóda  


Összességében a fröccs egy könnyed, frissítő és variálható ital, amely tökéletes a nyári napokon, amikor a hőségben jól esik egy kis lazítás és felfrissülés. Az élmény fokozása érdekében fogyasszuk talpas, átlátszó üveg borospohárból!

Borvidéki nyaralás a környező országokban: Szlovénia, Jeruzalem borvidék
Kóstolj bele a szomszédos országok borainak világába! A borvidékeken tett nyaralás nemcsak pihentető és élvezetes, hanem kulturálisan is gazdag élmény...
Magyar borkülönlegességek és a Halimba Crystal kelyhek randevúja
Budapest páratlan kikapcsolódási lehetőségét és gasztronómiai élményét kínáló helye, a White Raven Skybar & Lounge vendégei már megszokhatták, hogy ne...